2 dal felvétele.

2 hét van hátra. 1. hét gyakorlás, 2. turné. Ez napi 2 koncertet jelent átlagosan. Uhh jó sok pakolás lesz, de ezt is meg kell tapasztalni.

Tegnap fejeztük be a felvételeket.
Első dal:


Could you be loved. Ez tetszett, jó volt. A felvétel kb 10 percet vett igénybe részemről. Felénekeltem a dolgokat majdnem tökéletesen. Pár részt ujra vettünk vagy dupláztuk az éneksávot. Aztán kész is volt.

A második dal a Crazy volt.


Ebben a dalban nem voltam biztos, na itt bent voltam vagy fél óráig. Nem bírtam eltalálni a hangokat egyszerűen. Mindig hamis volt amit énekeltem, pedig semmi agysebész dolgot nem kellett produkálni. Egyszerűen nem állt úgy a torkom, ahogy kellett vagy nem voltam hangulatban, sajnos nem tudom mi volt.

Most pihenés van.

Az előadás

Gyűltek a dolgok és ismét van mit mesélni.
Ez a hét elég kemény volt. Kb 4-5 órákat aludtunk. Egész nap próba, gyakorlás, díszlet építés volt, fények, hangtechnika stb. Nem is gondolná az ember, mennyi munka van egy show mögött, míg minden a helyére kerül. Általában csak elmegyünk valahova és szórakozunk. Minden tiszteletem a technikusoké és a backstage munkásoké. Ők azok, akik előadás előtt és után órákkal ott vannak és pakolják a motyót aztán előadás közben felügyelik a dolgokat.
3 napunk maradt a rendes próbálásra díszlettel, hanggal mindennel. Az elején ez a gondolat támadt: Ez mekkora égés lesz. Elég szánalmas, dehát most már csináljuk végig.
Aztán előadás előtt 1 órával ezt gondoltam az utolsó próbán: ez nem semmi ahhoz képest, ahonnan indult.

A film történetét egész jól visszaadtuk. Hasznos volt, hogy színész szakosok is részt vettek, sokat tanultam abból, hogy miként gondolkodnak, hogy osztják fel történetet jelenetekre.

A jelmezek is lassan megszülettek és meglepően jól nézett ki minden. Szóval kalapom emelem, nagyon ügyesek voltak a srácok.
Készült egy csomó fénykép, majd csatolok valamit.

Az én szerepem viszonylag rövid a történetben. Elém dobják a Télapót, én kigúnyolom, mert nem is ijesztő, mint ahogy hallottam. Ez lenne az éneklősebb rész.

Az dallal akadtak gondjaim, mégpedig az, hogy nem volt időm foglalkozni vele így a próbákon többször elcsesztem. A másik gond az volt, hogy Tommy a "repper" gyerek, aki, egy gyökér és még büdös is, szerepelt ebben a részben és ritmusra kellett volna mondani a szöveget, amire sajnos alkalmatlan (volt). Szóval a próbák alatt azon aggódtam, hogy hogy fogom folytatni a dalt, mikor belecsúszik az én részembe vagy egyszerűen nem tudja mi jön vagy nem szólal meg, szóval ezért én is elrontottam a szöveget, meg ugye nem voltam rendesen felkészült a próbákra. Utóbbi volt a fő gond, de szeretjük a másikat okolni, mert az kényelmesebb. :)

Először azt akartam, hogy valaki más mondja el a háttérben az ő részét és ő csak tátogjon, de ez nem tetszett neki szóval kénytelen voltam órákon át ott állni vele a zene mellett és mondani a szöveget ritmusra, kiejtésre stb. Eztán újra próbáltunk.

Na ott ismét elfelejtettem a szöveget mikor ránéztem a fejére éneklés közben. Folyamatosan mondogatta/tátogta a szöveget és közben olyan rémült feje volt, mint aki egy 30 literes beöntést fog kapni.

Ekkor döntöttem el, hogy nem aggódom és tökmind1 mit mond és milyen ritmusra csak a zenére figyelek és arra, hogy jó legyen a szerep, gesztusok stb. Tehát hihető legyen, hogy én most tényleg gúnyolódom a Télapóval és meg akarom enni, de előtte játszani akarok az étellel.

A tanulság, sose szerepelj valakivel egy showban, akiben nem bízol!

Az éles előadáson persze elcseszte, de nem volt gond csináltam azt, amit elképzeltem. Volt egy kis gubanc, mert a belépőnél túl messzire dobtam a kockákat, így ki kellett mennem a fényből és előtte toporogtam a ketrec körül, hogy most mit csináljak. Aztán mivel kellett a kocka a következő jelenetben, így felszedtem őket.
Szóval minden egyes pillanatot meg kell tervezni, átgondolni azt miért csinálja a karakter, van e létjogosultsága egyáltalán annak ott abban a pillanatban stb.

Majd jön Sally, aki meg akarja menteni a Télapót úgy, hogy elvonja a figyelmem a szexi lábával, amit levesz a saját testéről. Ezt nem tudtuk kivitelezni, szóval csak odajön és mutatja az árut. Majd rájövök, mert okos vagyok, hogy mi a terve, mikor azt suttogja a Télapónak, hogy jöttem kiszabadítani téged, amire persze figyelmes leszek és dühös. :) Na itt kicsit belenyúltunk a történetbe, mert elég problémás lett volna beszippantanom a Télapót és a lányt a számba, szóval abba maradtunk, hogy belökdösöm a lányt egy ketrecbe a Télapó mellé. :) Aztán örömködöm, dobokockával mert nagy szerencsejáték függő az Oogie Boogie és mikor a bekajálásra kerülne sor megjelenik Jack és szilánkosra akar pofozni. Persze nem hagyom magam és mindenféle szerencsejátékos csapdával próbálom ezt megakadályozni. Úgy oldottuk meg, hogy a pódium illesztései közé nagy kártyalapokat tettünk és amikor aktiválom a csapdát, a pódium alatt lévő emberek elkezdik rángatni a lapokat. Sajnos Jack nagyon menő és simán kiszakítja a földből a kártyákat és eldobja. Ekkor kicsit megijedek és elkezdek átugrálni a többi lapon azt remélve azok majd megállítják, de nem és végül bezárnak a ketrecbe. Igen itt is megvariáltuk, mert a történet szerint le kellene szakítani rólam a ruhát vagy a bőrömet, ami alatt csak bogarak vannak és bele kellene esnem egy lávás gödörbe. Ezt se tudtuk kivitelezni sajnos. :)

A többiek elmondása szerint ez volt a legjobb jelenet. Vicces volt az biztos. Gondolj el egy zöldre festett pofával zöld függönybe bugyolált kitömött embert, amint ugrál a kártyák felett. :)

Aztán belök a gödörbe. Itt azt kellett mondanom, my bugs my bugs my bugs. Egyik próbán poénból azt mondtam, miután elintézett Jack... my balls, my balls, my balls.
Jót nevettünk.

Az előadás végén állva tapsolós ünneplés volt.
Örültem, hogy végre túl vagyunk rajta és lehet majd aludni.
Csomóan gratuláltak és véleményük szerint én voltam a legjobb az egészben és hogy milyen szépen énekeltem stb.
Érdekes megfigyelni az ember működését ilyen helyzetekben, ahogy többnek kezdi érezni magát, mikor mondják mekkora király. Csak ezt nem mindig vesszük észre. Szinte tapintható a növekedés belül, ha figyelünk. Aztán nyugtázza magában az egyén, ohh ez csak ez a mechanizmus, nem kell komolyan venni. Az emberek véleménye sokkal inkább szól ő róluk, mint magáról a véleményezett dologról. Tehát nem kell olyan nagyon komolyan venni.

A másik dolog, tök mind1 mit csinálok, én csak azt használom, amit kaptam. A végeredmény nagy része nem az én érdemem ebből a szempontból, tehát miért kellene egyáltalán saját érdemnek tekinteni?
Azt hiszem, csak így tudja megtartani a tisztánlátást.

Jó sokat tanultam ebből az előadásból is.

Jubileum hét

Szombaton lesz a nagy évfordulója az iskolának, nem tudom hány éves.
Gyakoroljuk a dalokat, nem lesz gond velük.
Viszont most a hétvégén adjuk elő a darabot és tegnap vették meg a zenéket, mert nem tudja lejátszani senki. Nem meglepő, nagyon komoly munkák. A szöveget nem tudjuk még mindig, jelmezek nincsenek, a díszlet sincs meg. Szóval így áll az egész. Azt gondoltam, a szervezők megoldják a dolgokat időre, de nem sikerült.
Tegnap lementem a színház öltözőjébe és mivel nem volt semmilyen jelmez, amit megbeszéltünk, így kénytelen voltam mindenféle rongyot keresni. Az eredmény.
Oogiee Boogie úgy néz ki(mármint én), mint egy retardált csöves. :D
Szóval már nem veszem komolyan a dolgot, szerintem paródiát fogok csinálni, mert túl bénán állunk, hogy komolyan csinálja a szerepet az ember, persze megpróbálom legjobbam adni.

Már több hete nem tudom milyen az időjárás. Na jó esik az eső és fúj a szél. :)

Mi törént Toftulund falván?

Az idő rohan. Még 4 hét van hátra az itteni életből és visszatérek.
Mi történik mostanában?
Az élet halad itt úgy ahogy korábban. Valahogy totális kimerültség keritette hatalmába a tanulókat, beleértve engem is. Egyik ritmus gyakorló órán, amikor kongákon meg egyéb hordókon doboltunk. Csak körbe kellett nézni az arcokon és .... majdnem olyan volt, mint a 3-as metró reggel. :D
A kezdetek óta változott a véleményem az emberekről és a gondolkodásról. Ha visszaemlékszem, ódákat zengetem a gondolkodásmódról és a hozzáállásról. Két dolog történhetett, vagy a felszín alá látok és már teljes a kép, vagy megszoktam a helyzetet. Remélem az első, mert ha az utóbbi, elég nagy váltás lesz a visszatérés.

Ismét visszatért az örökös téma. Havonta egyszer vagy kétszer megrendezésre kerül a nagy tanács gyűlés, mikor mindenki lehetőséget kap arra, hogy megossza örömét, bánatat a többiekkel és a tanárokkal.
Az örökös téma pedig az, hogy a külföldiek nem értik a dán nyelvet. Igazából, már nagyon nehéz megfogalmazni, ennyire fárasztó ez a téma nekem.
Mindig elmondják, hogyha külföldi van a közelben beszéljenek angolul, hogy tudjon csatlakozni a társasághoz az aki nem ért dánul. Ezt mindig hallom, csak mikor leülök ebédelni az asztalhoz angolt nem hallok. Azt hiszem én vagyok az egyetlen, aki nem panaszkodik ezzel kapcsolatban.
Miért meglepő az, hogy dánul beszélnek körülöttem, hiszen Dániában vagyok? A másik az, hogy érzem mennyire nem tudom kifejezni magam úgy ahogy szeretném angolul és ezzel biztos vannak így mások is.
Szóval engem egyáltalán nem zavar az, hogy nem értem miről van szó. Minden bizonnyal az igazán lényeges dolgokat meg fogom érteni, ami meg nem lényeges miért kellene hiányolnom egyáltalán? (mikor írom ezt, a szobatársam beszélget egy dán barátjával, amiből semmit nem értek, néha röhögnek, de nincs teendőm igazából ezzel a helyzettel. Ez rendben van így.)

A többi külföldi nagyon kellemetlenül érzi magát emiatt. Azt hiszem csak 1 lényeges különbség van köztük és köztem. Én megengedem/elfogadom hogy nem értem mi történik körülöttem, ők nem engedik meg, nem fogadják el ezt és ezért rosszul is érzik magukat.

Sokan nem is tudják mekkora erő van az elfogadásban, megengedésben. A legelső tapasztalat a szaunában született meg ezzel kapcsolatban kb 1 éve.
Ültem a melegben a 2. körben és már a kényelem határán rég túl voltam. Akkor egy fura gondolat jött a mellett, hogy uhh majd megdöglök ki kéne már menni, ez elviselhetetlen, már levegőt se kapok... Tehát szenvedtem magamban rendesen. Ekkor néztem a nagylábujjam és rácsodálkoztam... A nagylábujjamnak melege van és ez rendjén van. Már nem is volt olyan melege a lábujjamnak. Aztán kipróbáltam a testemre is elfogadtam, megfigyeltem mi történik és már nem is volt elviselhetetlen a meleg. Így bent maradtam még egy kicsit, de a szaunázás nem mazoista gyakorlat volt ekkor, hanem egy élmény, ami éppen történik a testemmel.
Aztán már az uszodából kimenet elfelejtettem, ezt tapasztalatot, tudást egészen mostanáig.

Mostanában ismét elkezdtem kereskedni a devizapiacon. Itt ismét nagy erők munkálkodnak az emberben, mikor kereskedik. Megterhelő lelkileg. Félelem és kapzsiság dolgozik egymást váltva. S nem is gondolná az ember ezek az érzelmek mennyire áthatóak és erősek tudnak lenni.
Itt is felfedeztem az elfogadás/megengedés erejét.
Az elfogadás/megengedés nem beletőrődés és nem önbecsapás, csupán egy nagy igen arra, hogy ez a helyzet bármi legyen is az.

Sokkal könnyebb kereskedni és veszteséget elkönyvelni, ha elfogadjuk, hogy veszteség ért. Így a félelem faktor kezelhetővé válik. Persze ehhez még egy másik nagyon nehezen elfogadható dolgot kell megengedi. Mégpedig azt, hogy nincs mindig igazam. Ez kemény dolog tud lenni. Vicces megnézni, hogy emberek ölre mennek azért hogy igazuk legyen. :) Merthát milyen jó érzés az, hogy igazam van... több vagyok rögtön vagy legalábbis tudom hogy ki vagyok, mikor igazam lesz és milyen rossz érzés az, ha esetleg nincs is igazam, rögtön kevesebb leszek... S ezért elkezdem utálni a másikat, akinek igaza volt esetleg, vagy szégyenkezem, mert nem volt igazam. Sérelem érte a becses személyem.
Én is gyakran észrevétlenül ebbe beleesek és mikor észreveszem mosolygok egy jót. :) Ohh már megint ez a mechanizmus. Ohh most azért vagyok kényelmetlenül belül, mert nem akarom megengedni azt, ami éppen van vagy volt.

Ezen a ponton akár általánosíthatnánk ezt az egészet (kereskedést) az életre is, ahol számtalan veszteség ér minket. Mennyivel könnyebb lenne, ha megengednénk/elfogadnánk azt ami éppen van. Ok ez rendben van. A legtöbb esetben azonban inkább napokig örlődünk azon, hogy elveszettünk valamit, túlórázni kell vagy elhagyott/megcsalt a barát/barátnő és nem is marad erőnk a megoldás kivitelezésére, mert átadjuk magunkat ennek a helyzetnek, drámát csinálunk belőle és ez igen sok energia. Az igen és elfogadás után egy tonnányi energia marad a megoldásra és még a tisztánlátás is megmarad.

Vissza Toftlund-ba. 1 hetünk van a Nightmare before Xmas előadásáig. Nem vagyok nyugodt, mert a zenével nem haladtunk és még mindenki olvassa a szövegeket, még nincsenek meg a jelmezek sem. Szerencsére a következő hét szabadabb lesz és lesznek teljes napjaink mikor foglalkozhatunk a darabbal.


Ma ezt a videót néztem meg. Mondhatnánk semmi újat nem mutat be azon kívül, hogyan pusztítjuk a Földet. Viszont elképesztően szép képeken keresztül mutatja be ezt. Szép a zene, szép a látvány, elgondolkodtató a tartalom.
Bele se gondolunk abba, hogy milyen szerencsénk van, hogy éppen itt ülünk a gép előtt és micsoda luxusban élünk. Persze sose jó az ami éppen van. :D Mindig panaszkodunk. Ohh csak 120 cm átmérőjű tv van a nappaliban a 150 cm-es helyett és csak 150 csatorna van, de a kedvencem az nem jön be... micsoda probléma. :D

A film után kimentem és csináltam egy teát és arra lettem figyelmes, hogy tiszta iható víz jött a csapból és ez kivételes dolog. Meg milyen természetes az, hogy felkapcsolom a villanyt. stb.

Home
A film 1:30 hosszú és angolul van, de érdemes megnézni szerintem. A tudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet.

Tudatosság, valahogy ezzel is lépten nyomon találkozom mostanában.
Színészet órán, zenében és most olvasok egy könyvet. The Use of the self. Alexander módszert mutatja be.
Az egész módszer arra épül, hogy tudatosan megfigyeled a tested mozgásait és használatának módját. :) A vicces az, hogy mióta elkezdtem figyelni, mit hogyan csinálok arra jöttem rá, hogy kényelmetlenül élek és még csak észre se vettem. Ebben semmi különös nincsen, hiszen minden körülöttünk arra ösztönöz, hogy elfelejtsük magunkat. Teljesen el vagyunk foglalva a gondolatainkkal és ezért nem figyelünk a testünk jelzéseire egészen addig, amíg el nem kezd fájni valahol.:D Akkor rögtön kenőcsökkel bekenjük, vagy fájdalom csillapítókat szedünk és eszünkbe se jut elgondolkodni azon, mi lehet az oka ennek a fájdalomnak?
pl előretolt fejjel ülünk a gép előtt összenyomott mellkassal és alig kapunk levegőt közben. :D Csoda hogy fáj a fejünk vagy a hátunk?

Lényegében az Alexander módszert javaslom mindenkinek. Egy remek módszer. Megvannak természetesen a korlátai, de egy irányt mutat arra, hogyan élhetünk tudatosabban.

No jó elég a mélyen szántásból, gondolom baromi unalmas vagy érthetetlen miről beszélek itt. Egy halom ilyen és ehhez hasonló gondolat jött az itt töltött félév alatt. Számomra ezek már egészen biztosan könnyebbé, élvezhetőbbé teszik az életet.

Talán így már érthetőbb miért írok kevesebbet mostanában.

Este van és olvasgatok kereskedés témában, mit találtam? :D
Veszteség elfogadása

A legnagyobb tanítás

Ma délelőtt színpad építés volt. Kb 2 óra alatt felépült minden, büfő, mérnöki torony ahonnan a villanyt kezelik stb. A kábelezést még csinálják a technikusok.

Ma ismét hazament egy srác és egy másik lány Indiába megy egy egyhónapos körutazásra. Ez jól hangzik, csakhát Indiában nem olyanok a körülmények mint itt. :) Nincsen annyi hülyeség amivel lekötheti a figyelmét az ember önmagáról. Aztán egy ilyen út könnyen egy rémálom lehet. Ami biztos, hogy maradandó élmény lesz neki.

Kezdek fáradni, lassan mennék haza. Ennék egy jó paprikás krumplit uborkával.
A vicces az, hogy semmi nem változott a kezdetek óta csak én. Sok dolgot tanultam itt magamról. A legnagyobb tanítások egyike azonban ma jött.

Kifogytam ismét a fogkrémből ezért elindultam a Fakta-ba. A folyosón megszólított Diogo, hogy csatlakozhat e, mert cigit akar venni. Mondtam persze.

Mindig örülök, mikor egy előítéletemről kiderül, hogy tévedés volt. Mindig elfelejtem, hogy ennek az ítéletnek semmi köze ahhoz akire rátették, sőt inkább többet mond rólam.
Az odaúton még megvolt ez az ítélet. Aztán visszafelé megkérdeztem, mit szeretne csinálni az iskola után.
Kerek perec megmondta, hogy New York-ba megy és ott bandát alapít és zenélni fog.
Hmm ez elég konkrét. Kérdeztem miért éppen az a város. Mondja azért mert minden ott van, ha ott ismernek az egész világ ismer.
Aztán mondja:

"Hmm biztos azt gondolod, hogy hülyeség, de nem érdekel. Ezt akarom.
Mindent elértem eddig, amit akartam és ezt is elérem. Tudod miért? Egyszerű, mert akarom és mert hiszek benne, ha félsz, ha habozol, ha nem vagy biztos abban, hogy mit akarsz, nem fogod elérni.
A hires emberek is akarták a dolgokat és nem féltek cselekedni. Nem szeretem ezt a helyet, túl negatív ( Hehe nem voltál még Magyarországon :D ). Az emberek itt problémákat csinálnak jelentéktelen dolgokból. Nem jó ha ilyen emberek vesznek körül, mert leszívják az energiád. Nem tudom, hogy te hiszel e valamibe, Isten vagy akármibe ezek mind ugyanazon dologra mutatnak. Egy biztos, hogy van valami nagyon nagy dolog a háttérben. Ez az erő ott van mindenkiben csak nem használják. Nem tudják mit akarnak igazából (itt most nem az új nagyképernyős tv vagy autó kategóriára gondolt). Az egész néhány éve kezdődött. Elkezdtem akarni, hogy Dániába utazzak és gitározni tanuljak. Egyik nap bátyám telefonált, hogy talált egy iskolát, ami biztos nagyon tetszene nekem Dániában. MI a franc? Anyám persze mondta, hogy ne menjek, de nem érdekelt. Ezt akartam és most itt vagyok. Most New York-ba akarok menni és oda is fogok miután itt végeztem. Ez ilyen egyszerű. Nem kell agyalni azon, hogy hogyan érd el, amit akarsz az úgyis jön magától, ha nem félsz hanem mész bele egyenesen abba, amit akarsz. Itt vagyok, ezt akarom, gyerünk. Nem kell felételeket tenni az elé, amit akarsz. Majd akkor teszem meg ezt ha ez lesz. Csak menni kell előre bele."

Számomra a lényeget kiemeltem. Kb ezeket mondta a portugál srác. Teljesen meglepett.
A vicces az, hogy minden lényeges ilyen dolgot tud mindenki, csak rendszeresen elfelejti. :)

Most tanulnom kell a szöveget a darabhoz.